CÉGBEMUTATÁS
A hollandiai székhelyű Development Bridge Head Group (DBH Group) 1994-ben, egy nemzetközi együttműködés keretében, holland-magyar kezdeményezés eredményeként jött létre. A kezdetben regionális fejlesztési ügynökségként működő vállalat, mára profitorientált cégcsoporttá nőtte ki magát. A DBH csoport főként zöldmezős és közös vállalati formában megvalósult beruházások révén közel 100 millió euró működőtőke behozatalában vett részt az elmúlt tíz évben.
A DBH Group Európa-szerte több országban képviselteti magát, irodákkal rendelkezik Budapesten, Debrecenben, Rotterdamban, Kassán és Bukarestben, valamint további befektetésekkel Telkibányán és Felsőzsolcán (Miskolc közelében) is jelen van.
A DBH Group az elmúlt 15 évben tanácsadóként és befektetőként számos sikeres tőkebefektetési tranzakcióban vett részt Magyarországon. A DBH „Üzleti Modell” a DBH Group által a kis- és középvállalkozások részére kifejlesztett szolgáltatáscsomag, mely egyrészt fizikai infrastruktúrát (szolgáltatott irodák és szolgáltatott ipari létesítmények), valamint az erre épülő üzleti szolgáltatásokat (pénzügy, üzleti adminisztráció és projektmenedzsment területeken), harmadrészt pedig kockázati tőkét biztosít a főként hazai és nemzetközi kis- és középvállalatoknak innovatív ötleteik megvalósításához.
A DBH Investment Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. a DBH cégcsoport részeként alapult 2008 szeptemberében. A DBH Investment létrehozásának célja, hogy a DBH Group kis- és középvállalati ügyfelek számára nyújtott szolgáltatásait kockázati tőke biztosításával is bővítse, így az Alapkezelő kockázati tőkealap kezelésével, illetve a kockázati tőkealap-kezeléshez kapcsolódó tanácsadással foglalkozik.
2009 októberében eredményesen szerepelt a DBH Investment Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram pályázatán (Jeremie program). A DBH Investment Zrt. 5 milliárd forintos jegyzett tőkével létrehozott kockázati tőkealapja elsősorban start up és innovatív KKV-k növekedési pályára állításhoz biztosít finanszírozást.